Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Liszt Ferenc repülőtér

hvg.hu Itthon

Forgalomkorlátozások lesznek kedden és szerdán a fővárosban

A korlátozások a Liszt Ferenc repülőtér környékét, az M4-es, M3-as és M0-s budapesti szakaszait és a Kós Károly sétány – Andrássy út útvonal mellett a Hősök terét, a Belvárost, a budai vár, valamint a Dohány utcai zsinagóga környékét érintik.

Serdült Viktória, Imre Réka hvg360

Káosz a légi közlekedésben: nincs más megoldás, csak felkészülni rá

Több órás késésektől, járattörlésektől és légitársaságokhoz özönlő utaspanaszoktól hangos a közvélemény az elmúlt hetekben. Nem véletlen, hogy a probléma újra előbukkant, hiszen a július hagyományosan légi közlekedés legforgalmasabb hónapja, ilyenkor csak Magyarországon naponta 4 ezer járatot kezelnek. De miért nem lehet erre előre felkészülni, és mit tehet az, akit órákon át váratnak étlen-szomjan egy utasváróban? Elmagyarázzuk.

HVG360 hvg360

Duma Aktuál: Ha megveszik a repteret, vonulhat rajta a Békemenet

Csak azért kell elkölteni 1600 milliárd forintot a Liszt Ferenc-reptérre, hogy a brit legénybúcsúsok tisztább WC-ben vizelhessenek? A Duma Aktuál talált egy sokkal kézenfekvőbb választ: ezután a kormánypárti tüntetések miatt nem kell majd lezárni a várost, mert lehet Ferihegyen is vonulni.

1 2 3 4
„Engedjétek el a túszokat, különben végetek” – üzente Trump a Hamásznak

„Engedjétek el a túszokat, különben végetek” – üzente Trump a Hamásznak

zCast: Rezsicsökkentés alulról – Hogyan lehetek áramtermelő úgy, hogy én is és a szomszédom is jól járjon, és a nemzetgazdaság is megköszöni?

zCast: Rezsicsökkentés alulról – Hogyan lehetek áramtermelő úgy, hogy én is és a szomszédom is jól járjon, és a nemzetgazdaság is megköszöni?

Képeken a Mercedes, amely a debreceni BMW ellenfele lesz

Képeken a Mercedes, amely a debreceni BMW ellenfele lesz

Ilyen is van: olcsóbb lett az új MacBook Air, amiben már az M4-es szuperchip dolgozik

Ilyen is van: olcsóbb lett az új MacBook Air, amiben már az M4-es szuperchip dolgozik

Véletlenül lakott területre dobott bombákat egy gyakorlatozó harci repülő Dél-Koreában

Véletlenül lakott területre dobott bombákat egy gyakorlatozó harci repülő Dél-Koreában

Fél évet csúszik a Ryanair újítása, egyelőre nincs változás a beszállásnál

Fél évet csúszik a Ryanair újítása, egyelőre nincs változás a beszállásnál

Így hat a bélflóránkra a tej és a sajt fogyasztása egy új kutatás szerint

Így hat a bélflóránkra a tej és a sajt fogyasztása egy új kutatás szerint

Miért idegesít minket, ha visszahalljuk a saját hangunkat?

Miért idegesít minket, ha visszahalljuk a saját hangunkat?

Több százezer ukrán kitoloncolását készítheti elő a Trump-adminisztráció

Több százezer ukrán kitoloncolását készítheti elő a Trump-adminisztráció

A címlapról ajánljuk